Nemrég szert tettem egy Filofax Notebookra Pocket méretben. Nagyon bevált, szeretem és bevillant, hogy esetleg átköltöztetem naptáramat a Pocket méretű Filofaxomból. A lapok mérete ugyan nem egyezik, mint ahogy hiába Pocket méretű az elnevezése mindkettőnek, de az egyik nagyobb. Viszont nagyon motiváló volt a tudat, hogy a kötése miatt a Notebook sokkal kisebb, jobban befér a táskámba és ugyanúgy sok lap kaphat helyet benne, mint egy Filofaxban. A lapok átpakolása és lyukasztása nem volt nagy munka -mutatom, hogy csináltam.
Először a Notebook vonalzóját vettem ki. Ne tévesszen meg senkit: csak ragasztottam rá washi tape-t.
Tehát a vonalzó lyukaihoz mértem a Filofax lap lyukait. Nem passzoltak, de sebaj! A lap legfelső lyukához illesztettem a vonalzót úgy, hogy annak is a legfelső lyuka fedje teljesen pontosan. Ilyen módon lesz még egy lyuk, ami passzol, a többit kell csak kilyuaksztani.
A lapon bejelöltem, hol kell kilyukasztanom. Nyugodtan jelölhetjük tollal, hiszen úgyis kiszúrjuk a lyukasztóval, így nem fog látszani.
Apropó lyukasztás: a lyukasztó bármilyen lehet amivel könnyen tudsz dolgozni -előnyösebb egylyukút használni, mint például a képen is látható kalauzlyukasztó.
Ha megvannak a lyukak, jöhet a vágás! A Notebooknál ugyanis a spirál rész nem nyitható, ellenben a lapok kiszedhetőek és vissza is pakolhatóak ennek az egyszerű trükknek köszönhetően.
Tehát az ollóval a lap szélétől bevágok egészen a lyukig. Mutatom, hogy néz ki:
Ezáltal lesz vissza- és egyáltalán bepakolható a lap a Notebookba.
Nézzétek:
Persze a méretkülönbség kijön, de amennyire eddig tapasztaltam, jól működik ezekkel a lapokkal is a Notebook, nem esnek ki, lapozható és nem sérülékenyebb mint azelőtt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: